Washington nem indított támadást a magyar kormány ellen

Washington csak párbeszédet kezdeményezett a demokratikus alapintézményekről, nem indított támadást a magyar kormány ellen  – állítja Kurt Volker, aki több fontos poszton is szolgálta az amerikai diplomáciát.

Bővebben...

 

Tovább zsarolja az EU Magyarországot

EU-szóvivő: lépni kell a jegybankkal kapcsolatos kifogások ügyében a pénzügyi támogatáshoz. Az Európai Bizottság szerint még nem teljesültek annak a feltételei, hogy bármilyen pénzügyi támogatásról nemzetközi tárgyalások kezdődhessenek Magyarországgal.

Bővebben...

 

Csurka Istvánra emlékeztek barátai

Megkésett könyvbemutató címmel barátai emlékeztek az életének 78. évében  elhunyt Csurka István drámaíróra, a Magyar Igazság és Élet Pártjának egykori elnökére az Építészet és Művészet Kévés Stúdió Galériában csütörtökön Budapesten. A másfél órás beszélgetés keretében Dörner György, az Új Színház igazgatója elmondta: hagyományőrző és keresztény színházat szeretne létrehozni.

Bővebben...

 

A szólásszabadság baloldali korlátai

Lásd, most a Klubrádiót. Mit számít, hogy a piaci elv érvényesült, és az kapta a frekvenciát, aki többet fizetett érte. Ja és természetesen csak akkor van totális sajtószabadság, ha ők vannak hatalmon. Olyankor annyira totális , hogy Fletó rendeletben adhatta ki, a közintézmények nem vásárolhatnak Magyar Hírlapot. Tényleg. Hol is voltak akkor az uniós biztosok? Kohnbandi meg Clinton asszonyság? Egyszer tán ezt is megtudjuk - írja indulatosan egy olvasó a mandiner.hu fenti című cikkére reflektálva.

Bővebben...

 

Az EU hátráltatja a vörösiszap-károsult gazdák kártérítését

Megoldást kell találni az ajkai timföldgyár tározóinak kiporzására, a zöldhatóság intézkedési tervet dolgoz ki - mondta vidékfejlesztési miniszter a helyreállított területek bejárását követő sajtótájékoztatón kedden Devecserben. Fazekas Sándor arról is beszélt, hogy az Európai Unió rendre újabb feltételeket szab, emiatt késik a katasztrófa sújtotta agrárvállalkozások kárenyhítése.

Bővebben...

 

A Jobbik szerint az Európai Unióban csak gyarmati szerep juthat Magyarországnak

A Jobbik elnöke szerint az Európai Bizottság szerdai döntése a kohéziós támogatások felfüggesztésének lehetőségéről Magyarország nagyon súlyos és durva megalázása. Vona Gábor ezt szerdai, budapesti, rendkívüli sajtótájékoztatóján mondta, ahol közölte azt is: szerinte ötpárti egyeztetésre lenne szükség az ország uniós tagságáról.

Bővebben...

 

Gyilkosságra biztatott a Klubrádió, az Európai Parlament még nem kifogásolta

A Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítói és szóvivői arra kérik Hannes Swobodát, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetőjét, fejtse ki véleményét a Klubrádió egyik műsorában elhangzottakkal kapcsolatban.

Bővebben...

 

ne engedjen a kormány a zsarolásnak!

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) felszólítja a kormányt, hogy ne engedjen a zsarolásnak és minden lehetséges eszközét vesse be az országot ért hátrányos döntések hatásainak mérséklése érdekében - kommentálta a kisebbik kormánypárt az Európai Bizottság szerdai döntését.

Bővebben...

 

Ordas jogfosztások Szlovákiában - az EU meg sem mukkan

Nem válik Európa dicsőségére, hogy míg Magyarországgal szemben mondvacsinált, vélhetően gazdasági és gazdaságpolitikai indíttatású rágalomhadjáratot folytat, a szomszédos Szlovákiában rendszeressé vált súlyos jogsértéseket közömbösen szemléli. Neelie Kroes olyan csendben van, mint a sült hal.

Bővebben...

 

Sejtprogramozás Debrecenben

Az ember szervezetének egyik legérdekesebb rendszere az immunrendszer. Feladata, hogy észlelje a szervezetbe kívülről behatoló idegen anyagokat, például, mikroorganizmusokat, majd megsemmisítse őket. A rák gyógyításával foglalkozó szakemberek régi vágya, hogy az immunrendszer a tumorsejtek ellen is olyan intenzitással vegye fel a harcot, mint a fertőző betegséget okozó mikroorganizmusok ellen.

Bővebben...

 

A boldogság kéznyújtásnyira lehet


Téli depresszió ellen kocogás - A boldogság kéznyújtásnyira lehet. A boldogság ingyen van, de meg kell dolgozni érte - lényegében így foglalható össze a gyakorló pszichológus doktor, családterapeuta több éves, a pozitív pszichológia kutatásában szerzett tapasztalata, amelyet sokaknak különösen mostanság a téli depresszió időszakában tanácsos fontolóra venni, miközben reggelente kényszeredetten kikecmeregnek a jó meleg ágyból.

Bővebben...

 

Az Európai Parlament szocialistái folytatják a rágalmazást

Még viták folynak az Európai Parlamentben (EP) arról, hogy mit tartalmazzon a Magyarországról csütörtökön elfogadandó állásfoglalás - közölte keddi strasbourgi sajtótájékoztatóján Hannes Swoboda, az EP szocialista frakcióvezetője. Parragh László szerint az országnak valamilyen modus vivendit kell találnia az elmúlt években jelentősen megsértett érdekkörökkel, ipari befektetőkkel, bankokkal, a pénzvilág szereplőivel, mert a megsértett érdekkörök tagjai nagyon rossz hírét keltik Magyarországnak, közülük jó néhányan büntetést szorgalmaznak. Többen a szemébe mondták, hogy megtorolják, amit Magyarország velük tett.

Bővebben...

 

A szocialistáknak nem volt fontos a szegénységben élők sorsa

A KDNP szerint amikor lehetőségük lett volna, akkor a szocialisták számára nem volt fontos a szegénységben élők sorsa, a szegénységi kockázatok felszámolása, mivel a közpénzek eldorbézolásával voltak elfoglalva.

Bővebben...

 

Csendes tenger nem nevel tapasztalt tengerészeket

Az új, európai uniós fiskális paktum minden pontja elfogadható Magyarország számára a miniszterelnök szerint. Orbán Viktor hétfőn, napirend előtt, az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első ülésnapján azt is mondta, a parlament feladata megküzdeni a magyar emberekért akkor is, ha ez más országok véleményével vagy érdekeivel ütközik. Hangsúlyozta ugyanakkor: törekedni kell a megegyezésre.

Bővebben...

 

Jöhet a magáncsőd intézménye

A magáncsőd intézményének bevezetését és a devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosításának lehetőségét is megfontolásra javasolja a kormánynak az a határozattervezet, amelyet a lakossági devizaeladósodás megakadályozásához szükséges kormányzati intézkedésekről nyújthat be az Országgyűlésnek az alkotmányügyi bizottság.

Bővebben...

 

Júniustól repül a Wizz Air Debrecen és London között

Repülőjáratokat indít Debrecen és London között június 18-tól a Wizz Air diszkont légitársaság - jelentette be Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere és Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója hétfőn sajtótájékoztatón, a cívisvárosban.

Bővebben...

 

A párizsi Le Monde helyszíni riportban elemzi a magyar válság okait

1994-re „a liberális disszidensek" összeálltak „a régi rezsim örököseivel", s Orbán nem követte őket

Bővebben...

 

A térséget elárulták, és odadobták a szovjet birodalomnak

A két gátlástalan, gyilkos diktátor, Hitler és Sztálin közé beszorított kelet-és közép európai népek a második világháború előtt teljesen kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, és a saját érdekeiket védő Anglia vagy Franciaország hathatós támogatása is elmaradt. Magyarán: ezt a térséget elárulták, és odadobták koncnak a szovjet birodalomnak.

Bővebben...

 

A baloldali-fasiszta véleménydiktatúra nem tolerálja a másságot

Óvatosságra van szükség, ha a baloldal vádol egy kormányt jobboldali diktatúrával - írja a német anarcho-kapitalista magazin szerzője. "Kedves magyarok, ha cikkemet olvassátok, kérlek, ne keverjétek össze országom szerencsétlen baloldali média- és véleménymaffiáját a német nép véleményével!" A világtörténelemben még sehol sem volt ekkora népfelkelés a baloldali média véleménymaffiája ellen.

Bővebben...

 

Döntések a brüsszeli csúcson

Két új európai uniós szerződést véglegesítettek, továbbá a gazdasági növekedést és a munkahelyteremtést ösztönözni hivatott konkrét intézkedésekről döntöttek hétfői brüsszeli találkozójukon az EU-tagországok állam- és kormányfői.

Bővebben...

 

Erkölcstan és pénzügyi ismeretek - a jövő versenye az iskolapadokban dől el


Megújul a nemzeti alaptanterv: várhatóan márciusban tárgyalhatja a kormány az új nemzeti alaptantervről (nat) szóló előterjesztést, amely többi között tartalmazza az erkölcstan oktatását, a hazafias és a családi életre nevelést is. Az új alaptanterv kitér továbbá az önkéntességre, a környezettudatosságra, a pályaorientációra, a gazdasági és pénzügyi nevelésre.

Bővebben...

 

Még több infót gyűjt rólunk a Google

Aggodalmas hangon szól a hír, miszerint a Google összesíteni fogja az eddig is rendelkezésére álló információkat a még jobban testreszabott hirdetések megjelenítése érdekében. Senki nem említi, hogy ennél ezerszer nagyobb veszély a Nagy Testvér évek óta zajló tevékenysége, amelynek keretében a világ vezető titkosszolgálatai bárki internetezési szokásait, levelezését, közösségi oldalakon való aktivitását - beleértve ebbe a kereséseket is - monitorozni tudják, vagyis igazából már napjainkban sem léteznek titkok. Amerikában 2001 óta törvény teszi lehetővé a rejtett adatgyűjtést, más országokban vagy törvénnyel, vagy törvény nélkül, de ugyancsak figyelik az internetes és a mobilkommunikációs forgalmat. A Google nem tesz mást, mint saját üzleti érdekei és a felhasználók elégedettségének növelése érdekében tökéletesíti a reklámok célzását.

Bővebben...

 

Göncz Kinga tovább fúrja a kormányt Strasbourgban

Bár Göncz Kinga Luxemburgba vágyik, talán nem utasítanák el felvételi kérelmét a szlovák Fico-pártban sem. Aki netán fordításban hallotta a szocialista képviselőnő strassbourgi - a magyar kormányt meglehetősen elvakultan szidalmazó - beszédét, első hallásra biztosan nem volt képes eldönteni, hogy szlovák nacionalistát, vehemens internacionalista forradalmárt, vagy posztmodern anarchistát hallgat-e. Göncz legutóbb azzal lepte meg a világot, hogy a magyar kormány befeketítéséért folytatott erőfeszítései miatt nincs ideje érdemi munkát végezni.

Bővebben...

 

Sajtószabadság minimáláron: ha a Klubrádió nyolcmillió forinttal többet ajánl, elnyeri a frekvenciát

A pénzgyűjtő kampány során a Klubrádió mintegy 120 millió forintot szedett össze, s ebből mindössze 200 ezerrel licitált a frekvenciáért

Bővebben...

 

Átadták a makói Hagymatikumot

2012. január 20-án, pénteken átadták a Makovecz Imre tervezte új makói fürdőt, amely a tavaly szeptemberben elhunyt Kossuth-díjas művész egyik utolsó és legnagyobb munkája.

Bővebben...

 

Kádár titkos beszéde

Ezzel az egész világban megvalósut a népi demokrácia, a világ legfejlettebb, leghaladóbb államformája, de a  nemzetközi pénzügyi elit szerint a demokrácia nem vonatkozik a nemzetközi pénzügyi elitre

Bővebben...

 

Költségvetési hiány, avagy hogyan győzzük meg az EU-t?

A pénzügyi lobbi rettenetesen berágott Viktorra, mert odalett a semmiből varázsolt pénzekből származó haszon. A jegybank állítólagos függetlenségét védő ECB nem szeretné, ha az egyes államok visszanyernék pénzügyi szuverenitásukat.

Bővebben...

 

Cohn-Bendit a magyar népet is megvádolja

Tudom, hogy minden magyar védi a kormányát - mondta csalhatatlan objektivitással Daniel Cohn-Bendit egy sajtótájékoztatón. Az újságíró kérdése arra vonatkozott, nem gondolja-e, hogy az alkotmánybírók nyugdíjkorhatárának emelése mégsem veszélyezteti a demokráciát azon egyszerű oknál fogva, hogy nem történt ilyen változtatás.

Bővebben...

 

A Jobbik szerint a gyarmatosítás utolsó fázisához érkeztünk

Veszni látszik a függetlenség látszata is annak a diktátumnak a nyomán, amelyet az elvileg szabad és független államok közösségét jelentő Európai Unió Magyarországhoz intézett, miközben nyíltan náci törvények (a kollektív bűnösséget, nemzetiségi alapon vagyon- és jogfosztást deklaráló Benes-dekrétumok) és a fejkendő viselését megtiltó jogszabály érvényben tartását, a gondolatbűn megtorlását tűri meg más tagállamaiban. Ennek fényében felmerül a kérdés, hogy most a Jobbik vagy az Európai Unió tűnik-e hitelesebbnek? Az Orwelli Unió ismét duplagondol?

Bővebben...

 

Hogyan ír a Financial Times Orbán Viktorról?

Míg a hazai balliberális ellenzéki média szerint az egész világ utálja Orbán Viktort és a magyar szitokszó lett a világban, addig a nyugati sajtó Magyarországról nem befolyásolt része negatívan ugyan, de mégis, bizonyos tisztelettel vegyes félelemmel tekint a magyar miniszterelnökre.

Bővebben...

 
időjárás ma és holnap

Időjárás előrejelzés

Időjárás Debrecenben

Időjárás előrejelzés
mti_hirfelhasznalo
SEO